Áll egy hatalmas agyagépítmény messze a külvilágtól, homok- és pusztarengeteggel körülölelve - ki gondolná, hogy az itt élők (már ha valaki elhinné, hogy itt komolyan él valaki) a hőn szeretett világukat elfoglaló paraziták elől bujkálnak?

Pusztaság - forró, tüzesen égető napfény, homokrengeteg, és talán még a napfénynél is forróbb levegő: ez itt a pusztaság, hivatalosan Arizona névtelen sivatagának egyikéből. Az állat- és növényvilág kifejezetten haldoklik, vagy talán már nem is él: néhol-néhol elvétve gazokat vélhetünk felfedezni (feltéve, ha tovább merészkedünk), esetleg egy-két szívós növényt, más ugyanis nem igazán él meg ezen a környéken. Állatok egyáltalán nincsenek (átutazóba maximum egy-két madár), egyedül a reménytelen sivárság, és a végtelennek tűnő homokrengetegek üdvözölnek, köszöntenek minket, mint betérő vendégeket.
A menedék környéke - bár a menedék árnyékot nyújt, még ez sem segít túlzottan a helyzetünkön: a levegő ugyanolyan forró, így hát amint csak tehetjük, máris visszaiszkolunk a hatalmas építménybe, abban reménykedve, hogy ott nem esz meg minket a forróság, és hőség. A környék egyébként, a szél által egy rakásra hordott kavicsokból, kisebb-nagyobb, szintén a szélnek köszönhetően kivésett kődarabkákból áll: a látvány viszont még így sem segít a helyzetünkön.
A menedék belseje - szűk lépcsők vezetnek le minket a Menedék ezen részére: itt nincsen egyetlen szem gabona sem, meglepő módon. Itt játszadoznak a gyerekek, itt pihennek a munkától kifáradt fiatalok, vagy éppen öregek - amolyan társalgóként, vagy legalábbis pihenőként szolgál ez a kicsinek aligha nevezhető helység - a csendet, és magányt viszont nem itt kell keresnünk, ugyanis még hajnalok- hajnalán is akad, hogy valakinek levegőzni támad kedve.
Gabonaföld - a lakók mondhatni egyetlen élelme, melyet maguk termelhetnek még ebben a kibírhatatlan időben is. Itt zömmel a munkások dolgoznak, akiknek dolga, hogy lekaszálják a még friss búzát.
Szobák - bár a szobák mennyiségét illetően nem panaszkodhat a Menedék, sajnos még így is elég kevésnek bizonyul az egyébként alvásra specializálódott helység: van, hogy egyszerre többen alszanak egy ágyban, vagy, hogy beosztják, mikor- ki alszik az adott ágyon.
Gyengélkedő - ide hozzák a megsérült, vagy túlterhelt lakókat: jó hír, hogy egy kisebb sebet még félkézzel is ellátnak az itt "dolgozó" gyógyítók - rossz hír, hogy a Menedék nem bővelkedhet számottevő mennyiségű gyógyszerekben. Éppen ezért aki a Táborban eltöri a lábát, az saját magára van ítélve: vagy elvérzik, vagy belehal a fájdalomba, vagy megvárja, míg beforr a csont. Más lehetősége nincsen...
Forrásvíz a föld mélyében - a mostanra már mondhatni, magát hömpölygő folyóvá kinövő vízforrás egészen mélyről jövően tör elő, ezzel hatalmas terhet levéve az itt megbújók válláról. Ugyanis tíz kilóméteres körzetben ezen a vízlelőhelyen kívül valószínűleg (biztosan) keresve sem találnánk tisztább szomjoltót. Ez egyébként a hosszú, kacskaringozó, dohos folyosók egyike végén rejtőzik: itt tisztálkodnak, itt szabadítják meg a kosztól a megviselt ruhadarabokat, itt oltják szomjukat - na meg ez az egyetlen hely, ahová ok nélkül senki se megy, ugyanis a sodró ár könnyen a habok közé repítheti (kis túlzással) az embert.
Folyosó - olyan, mintha vakondok túrták volna: a hatalmas Menedéket szinte behálózza ez a folyosó-rengeteg, mely már ki tudja mióta állhat itt. A levegő dohos, az évek pedig akarva-akaratanul megérződnek a levegőn, és a kőfalak állapotán, annak ellenére, hogy viszonylag strapabíró maga az építmény. Könnyű eltévedni ezeken a szűknek aligha nevezhető, a szűk tértől rettegők rémálmaiban viszont mégis megjelenő folyosókon, de mint minden más - ez sem lehetetlen...

A város (hamarosan)